Először is, gyorsan tekintsünk el attól a gondolattól 'A whisp of the Atlantic' egy EP. Az EP-k koncepciójával az elmúlt években széles körben visszaéltek: az a tény, hogy ez az ötsávos erőfeszítés nagyjából kilenc perccel tovább tart, mint 'Uralj a vérben' el kell tolnia az album állapotához szükséges jelölőt. Számít? Normális körülmények között valószínűleg nem. De mivel ez az egyik legjobb lemez TALAJMUNKA hosszú időn keresztül készítették, kárnak tűnik határes stopgap státuszra redukálni.
Igazából, 'A whisp of the Atlantic' lenne legyen EP, ha nem a kolosszális címadó dal miatt. Tizenhat perc hosszú, és könnyen a legmerészebb és leginvenciózusabb dolog, amit a svédek valaha is rögzítettek, hangzásuk több dédelgetett aspektusát magába foglalja, miközben az egész élményt egy csillogó új területre tolja. A dallamok, ahogy az várható volt, egységesen hatalmasak, és igen, Bjorn 'Speed' Strid továbbra is lenyűgözi rendkívüli vokális adottságait, de ez nyilvánvalóan csapatmunka, és az egész banda kiválóan teljesített itt, mind kompozíció, mind teljesítmény tekintetében. Kapaszkodva az elejétől a végéig, 'A whisp of the Atlantic' csupa zseniális ötlet: egy kisebb banda mindegyiket megfejte volna egy önálló dalra, de TALAJMUNKA helyette valami sokkal magával ragadóbb, izgalmasabb és erőteljesebbet hoztak létre. A dal panaszos, jazzes trombitakódja egy különösen ügyes, huncut szőnyeghúzás.
Ezek után a másik négy dalt aligha lehet beárnyékolni, de mindegyik arra utal, hogy ez a legklasszikusabb melo-death banda újabb evolúciós lépéseket tesz. 'Lázas' egy fenséges miniszimfónia, amely végtelen drámát csavar ki belőle TALAJMUNKA árnyalt, de mennydörgő együttes előadása. 'Orgyilkos' és 'Haláljós' mindkettő azonnali himnusz Strid a barbár üvöltésről könnyedén átváltva szirupos kukorékolásra. De fontos megjegyezni, hogy a bandának ez a megtestesülése úgy tűnik, minden formulát elvetett a sokrétű metal megközelítés javára. Kétségtelen, hogy mindig lesznek olyan old-school-rajongók, akik még mindig azért imádkoznak, hogy visszatérjenek az egyenesen előretörő brutalitáshoz. TALAJMUNKA 's korai albumai, de a látókörük és a félelemmentességük egyszerűen nem engedi, hogy ez megtörténjen. Ehelyett, ahogy demonstrálják 'A semmi és az ördög' – a régi iskolai trópusok és az élvonalbeli düh vidáman deviáns keveréke – ezek a veteránok még mindig tökéletesítik mesterségüket, és dalszerzőként tovább fejlődnek. Ez a címadó dal azonban a legmeghatározóbb: nehéz elképzelni bármelyiket is TALAJMUNKA 's sokkal nyilvánvalóbb társai, akik ilyen szédítő kényeztetést nyújtanak, bárhol közel azonos szintű érzékkel.
ellen és portia babaörökbefogadás
Nyomtatás
